1A csoportok bemutatása: Jelenleg a tagozaton három összevont csoportban (Foglalkoztató I., Foglalkoztató II., Foglalkoztató III.) folyik tanulóink oktatása, nevelése.  A gyerekek először a Foglalkoztató I. csoportba járnak, majd az idő előrehaladtával a Foglalkoztató II., később pedig a Foglalkoztató III. osztályba kerülnek. Csoportjaink életkori és egyéni fejlettségi szint szerint is nagyon összetettek, ezért    fontosnak tartjuk az egyéni fejlődési sajátosságokat figyelembe vevő differenciált fejlesztést. A differenciálást segítik a csoportbontások, ahol a gyermekek egyéni fejlettségi szintjének, haladási ütemének, érdeklődésének figyelembevételével történik a fejlesztés. Kiemelt feladatunk az önkiszolgálás fejlesztése, a gyermekek mindennapi életében hangsúlyosan jelenik meg a felnőtt életre, az „önálló életvezetésre” való felkészítés.

 

2Ünnepek: Az ünneplés az osztálytermekből indul és ott is ér véget. Ünnepeinket igyekszünk szívvel-lélekkel megünnepelni. Színvonalasságra törekszünk mind a tartalom, mind a kivitelezés tekintetében. Összedolgozunk a tanulásban akadályozott és az autista tanulókat nevelő munkaközösség tagjaival. Célunk, hogy a gyermekek valóban ünnepi hangulatban tölthessék el azokat a különleges napokat, amelyekre hosszan készülünk. Együtt dekorálunk, valamint mozgásos, verses, mesés előadások kerülnek ilyenkor a tornaterem színpadjára. Máskor versenyek, vetélkedők alakulnak az osztálytermi állomásokon való áthaladások során. Megint máskor pedig megállunk gyertyát gyújtva, énekelve, elcsendesedve, egymásra figyelve.

Szabadidő: Rendszeresen szervezünk iskolán kívüli programokat, kirándulásokat, melyekre a tanulóink izgatottan várnak. Tapasztalatot szereznek a közlekedésről, természetről, városi intézményekről. Érdeklődésüknek megfelelő, különböző kulturális programokon is részt vesznek: cirkusz, múzeumlátogatás, színház, mozi.

Habrehab: Habilitációs-rehabilitációs órákon a tanulók képességterületeit fejlesztjük. Az erősségeikre támaszkodva dolgozunk együtt, hogy a hiányosságokat minél inkább csökkentsük. Írunk, olvasunk, számolunk, mindezt egyéni lehetőségeiket figyelembe véve. Foglalkoztató tagozatunkon fejlesztő pedagógus segítségével történik az egyéni fejlettségi szintnek megfelelő csoportbontás.

3Tábor: A tanév végén nyári tábort szervezünk tanulóinknak. Erre nagy lelkesedéssel készül kicsi, nagy egyaránt. Maradandó élményt jelentenek számukra a kirándulások, kézműves foglalkozások, spotversenyek, közös játékok és a hangulatos főzések, sütések. A táborozás során lehetőség nyílik arra, hogy a gyermekek az iskolában tanultakat begyakorolják, egyre önállóbban alkalmazni tudják.

 

 

4Színes kotta – zenei fejlesztés: Tagozatunkon az órarend óráihoz kapcsolódik egy speciális pedagógia módszer, amely a zene segítségével segíti a gyermekek képességeinek fejlődését. A tanulók ehhez a módszerhez kapcsolódó és átalakított hangszereken tanulnak meg egyénileg, illetve csoportosan zenélni. A zenei képességek fejlesztésére minden foglalkozáson nagy hangsúlyt fektetünk. Színes korongok, színes kották segítségével tanulja meg mindenki a hangszerek használatát és egyúttal leli örömét a közös zenélésben. A zenét a fejlesztés mellett használjuk kommunikációra, örömszerzésre, szociális kapcsolatok fejlesztésére is. A foglalkozásokon fúvós, ütős és pengetős hangszereket használunk (tubafon, citera, gitár, xilofon, metalofon, sípok), illetve a zenei alapokhoz kapcsolódó kiegészítő eszközöket, ritmushangszereket (különböző csörgők, dobok stb.). A gyermekek dalkészlete, általános műveltsége minden foglalkozáson bővülhet a rengeteg élő zene, hangszerek, népdalkincsek által.

 

5Logopédia: Értelmileg akadályozott tanulóinkat eltérő módon és mértékben, de gyakran érintik kommunikációs, nyelvi- és beszédzavarok. A logopédiai fejlesztő foglalkozások keretében az egyéni sajátosságaik figyelembevételével történik a kommunikációs készségek-képességek fejlesztése, legyen szó akár az artikulációs, fonológiai vagy hangképzési hibák „javításáról”, a szókincsbővítésről, a helyes mondatalkotás kialakításáról, rögzítéséről, a beszédértés-észlelés fejlesztéséről, a nyelvi késés terápiájáról, beszédindításról vagy akár az AAK (augmentatív és alternatív kommunikáció: verbális kommunikációt kiegészítő és/vagy helyettesítő kommunikációs módszerek) elsajátításáról. A foglalkozásokon tanulóink szívesen vesznek részt, a gyakorlás jó hangulatban, játékos keretek között, színes eszközökkel, az egyéb képesség- és készségterületek fejlesztésének bevonásával, változatosan történik.

Hangulatvideó: https://drive.google.com/file/d/1pEUoEzrlZcOha-cSmbrfmspJ2GJq3o7Z/view?usp=sharing

 

6Kézműves foglalkozás: A foglalkozás célja a tehetséggondozás mellett az alkotás örömének a megtapasztalása. Különleges technikák segítségével olyan kreatív alkotások születnek ezeken az alkalmakon, amelyek esztétikai szempontból is értéket képviselhetnek. Ezek a foglalkozások mások, mint az órarendben szereplő ábrázolásfoglalkozások, ahol a hangsúly inkább a fejlesztésen van. Itt az alkotás öröme, a felhasznált anyagok különlegessége, az elkészült mű kiállítása után kapott pozitív visszajelzések kerülnek fókuszba, melyek mind-mind jótékony hatással vannak tanulóink lelki egészségére.

 


7Meseszakkör: Tagozatunk három csoportja hetente, forgórendszerben meseszakkörös foglalkozáson vesz részt. Minden alkalommal egy-egy mese feldolgozására kerül sor. A szakkör célja, hogy az irodalmi alkotások olyan maradandó élményekkel gazdagítsák tanulóinkat, amelyek szélesítik látókörüket, tapasztalattal látják el mindennapjaikat. Ezeken a foglalkozásokon lehetőségük nyílik jelmezekbe bújva kipróbálni helyzeteket, a jó és a rossz mellett való döntésből fakadó következmények saját bőrön való megtapasztalása is építi személyiségüket. A szöveg rögzítését, felidézését interaktív táblás, digitális feladatok is segítik, a mesefeldolgozást pedig egy-egy kézműves alkotással zárják a csoportok.


8

Jóga: A foglalkozások csoportösszevonással, kétheti váltásban valósulnak meg. Elsősorban egy mesével, drámajátékkal, dalokkal fűszerzett mozgásfoglalkozást jelent, amely során a gyerekek észrevétlenül sajátítják el a jóga alapelemeleit.  Nagyon jó hatással van az érzelmi intelligencia fejlődésére, illetve nagy hangsúlyt fektet a gerincvédelemre, relaxációra.

 



9Lúdtalptorna: A preventív lúdtalptorna-foglalkozások a kialakuló mozgásszervi elváltozások megelőzésben döntő fontosságúak. A mozgás adta lehetőségek, az ügyességi feladatok olyan teret biztosítanak a gyermekek számára, melyben kötetlenül, felszabadultan, mégis bizonyos szabályrendszer alapján tevékenykednek. Ezeknek a játékos feladatoknak fontos szerepük van az egészség megóvásában, segítik a nagy- és finommozgások minél harmonikusabb fejlődését.


10Állatasszisztált terápia: A kutyaterápiás foglalkozások alkalmával a sajátos nevelési igényű gyerekek szociális, kognitív, személyes kompetenciái színesebben fejleszthetőek. A terápiás kutya jelenlétével, aktivitásával – rövid- és hosszútávú célok meghatározása után – motorikus funkciók, kognitív képességek, pszichés, valamint szociális funkciók fejlesztése, megerősítése történik. A foglalkozásokat időközönként két cica is meglátogatja. Fantasztikus lehetőséget és élményt nyújt tanulóink számára a terápiás állatokkal való közös foglalkozás.

 


11Tankonyha: Heti rendszerességgel használjuk iskolánk tankonyháját, ahol a gyerekek megismerkednek egyszerűbb ételek elkészítésével, az ott lévő eszközök biztonságos és adekvát használatával. Az ételek alapanyagait bolt- és piaclátogatások alkalmával szerezzük be. A tanulóink ilyen módon is tudják gyakorolni a vásárlás folyamatát és az adekvát társadalmi érintkezési formákat.